Vizsgáljuk meg a „mi vagyunk a nemzet” gondolkodás pszichológiai alapjait!
Csoportidentitás-fúzió és törzsi gondolkodás: az emberek hajlamosak a saját csoportjukat erkölcsileg felsőbbrendűnek látni. Egy párt ezt úgy fordítja politikai nyelvre, hogy a párt = a „valódi nép”, az ellenzék = idegen érdek, ami hazaellenes és ők „nem igazi magyarok”.
Ez a szociális identitáselmélet klasszikus mintája: a saját csoport felértékelése, a másik legitimitásának a megkérdőjelezése.
A „nemzetet” nem politikai közösségként, hanem lényegi, homogén testként kezelik. Innen jön az a narratíva, hogy aki nem velük van, az kívül esik a nemzeten.
Evolúciós szinten az emberi közösségekben erős a reciprocitás: a lojalitásért jutalom, a védelemért meg hűség jár.
Egy modern államban ez eltorzulhat politikai patronálássá: ekkor a közpénz átáramlik a politikai szövetségesekhez, az állami megrendelés a hű oligarchákhoz megy, a pozíciók meg a párthű emberekhez kerülnek.
Ez egy primitív törzsi mechanizmus modern köntösben.
Az emberi agy erősen elhanyagolja a jövőt. A jelenlegi nyereség túlértékelt, a jövőbeni veszteség alulértékelt.
Ezért működik ez a logika: "most" kiosztjuk, "most" nyerünk választást, majd "később" lesz gond.
Miért nem számolnak a törzsi csoportok az újratermelés romlásával?
Ha a közös erőforrásból mindenki kivesz, de senki nem fektet vissza, a rendszer leépül. Ez állami szinten azt jelenti, hogy a humántőke romlik, a verseny gyengül, az innováció csökken, a korrupciós költségek nőnek és a produktív szereplők kiszorulnak.
A hosszú ideig hatalmon lévő elitek elszigetelődnek. Olyan információkat hallanak csak, amelyek megerősítik őket.
Így alakul ki a szokásos buborék, amely szerint „minden rendben van”, „a kritika ellenséges propaganda” és „a gazdaság erős”.
Mindeközben azonban valójában strukturális romlás zajlik.
Az egész rendszert néhány ősi hajlam modern torzulása tartja fenn és irányítja:
- a saját csoport előnyben részesítése
- az erős vezér köré szerveződés
- a "bizonytalan környezetben minél többet megszerezni" ösztöne
- az idegenektől való félelem, az ellenzék, a kritikusok démonizálása
- az elit pozíciók mindenáron való megtartása.
Ezek az elvek a kis törzsekben a túlélést segítették, de egy modern, összetett államban károsak.
Amit sokan nem látnak az az, hogy a fentiek sokszor nem irracionálisak a hétköznapi szereplők szintjén, ám rendkívül rombolóak társadalmi szinten.
Egy párt számára racionális lehet a saját hálózat építése, a médiakontroll, az erőforrás-koncentráció és az ellenfelek gyengítése, de mindez nemzetgazdasági szinten rendkívül káros.
A törzsi identitáslogika, a politikai patronálás, a rövid távú gondolkodás, a hatalmi önigazolás, a gyenge intézményi kontroll és a közjó meg a saját érdek szétválása hatalmas károkat tud okozni.
A politika egy tanulási folyamat.
36 év demokrácia után lassan ezt is meg kellene tanulnunk.
